Vidék, kaland, székely-módra

Minek megy egy kényelmes városi nő, egy irodai projekt menedzser önkéntesnek Székelyföldre? Párszor én is megkérdeztem magamtól. Aztán az a kint töltött kilenc nap megválaszolta: ÉLNI.
Időutazás. Kaland. Természet. Szentség. Munka. Nevetés. Sírás. Föld. Birkák. Lovak. Kutyák. Hegyek. Tér. Illatok. Ízek. Élet. Szerelem.

Itt pedig a kintlétem naplója. Minden egyes este, frissiben kiírva magamból.

1. nap: Vonatra fel, vonatról le, vonatra fel. Késés. Elszórva cirka 3 óra alvás. 800 km vonatozás az éjszakában. Harsányan vigadó spanyol diákcsoport. MÁV “komfort”… Megérkeztünk. Egyszer már jártam erre, azóta biztos vagyok benne, hogy ha léteznek tündérek, itt élnek: Tündérország. Padlizsánkrém, házisajt, házikolbász, sonka, pálinka. Mennyei reggeli a fogadógazdánkkal. Megérkezett a lovaskocsi a szénával. Vasvilla a kézbe. “Másszatok fel oda. Még feljebb!” A friss széna illata. Szerelem. Itt akarok aludni. Mindig. Rotyog a bográcsban a birkapörkölt. “Pattanjatok fel Gyuri bátyám mellé a szekérre, indultok a szénabálákért a mezőre!” Süt a nap. Minden zöld. Minden él. Igazi emberek. Magasba pakoljuk a szekérre a bálákat. Hova fogunk ülni? “Hát a tetejére!” Úton hazafelé. Színes vadvirágok. Mézes illat. Csend. Béke. Megérkeztem.

2. nap: 9 óra, és még ágyban. Vajon ez a székely valóság? Legalább azt hiszem, kialudtuk magunkat. Reggelire zakuszka, babos-gombás, ahogy szeretem. Megjött a következő szekér széna. A pajtában már a plafonig ér, de még pakolunk. Aztán irány a mező, hazahozunk még egy szekérrel. Csendben ülünk a szekéren, nincsenek kérdések. “Gyorsan elfogyott a beszéd!” Dél van, tűz a nap felülről, a széna melegít alulról. Nincs velünk víz, ahogy kalap sem. Öreg hiba: fejfájás a nap hátralevő részében. Istállóganézás. Mától minden reggelt ezzel kezdünk. Itt minden csupa sz*r, de jó! Laza szénabála tetris zárásként. Levente 4 méter magasan a bálák tetején. Egy órája pakolunk, már csak egy van hátra. “Levente! Mozog! Borul az egész!” Ennyi. De legalább mindenki ép. Mára elég. Vacsoraidő. Ilyen finom tejföl márpedig nincs. Jó éjszakát, ma a csűrben alszunk.

3. nap: Oké, ebből a csűrben alvásból nem csinálunk rendszert. Bár lehet, ha 10 perccel többet töltünk el a széna gyúrásával lefekvés előtt (mert a szénataposást, egyengetést errefelé gyúrásnak hívják), akkor nem 40 fokos szögben kell aludnunk, és nem lett volna olyan, mintha állva próbálnánk elaludni. Eredmény: rádióinterjú reggel, zombimódban. Mai tematika: tanyahigiénia. Lóitatás, -kefélés, istállóganézás, takarítás, pajtaseprés, végül pedig a változatosság kedvéért szénabála rendezés. Már egészen tiszta a széna, szalma, bála, boglya (itt buglya) fogalma. Fáradunk: bála közé becsúszás, hasraesés a kötözőben, majd az est fénypontjaként a szekeret áttoltuk a lábamon. Mai konklúzió: illatos a széna, de ennyi munka mellett rendes ágyban és többet kell aludni!

4. nap: 6.45: itt a kovács. Lovat patkolunk. Olyan szag van, mint disznópörköléskor. Új szakszavak: patapótló, patalakk. Most ez komoly, a végén lakkozzák a körmét, hogy fényes legyen. Reggelizünk épp, amikor megérkezett Gábriel – ő az utolsó, sági arab deres csődör. Szerelem. Megülhetem. Hát igen, pont egy tüzes csődör hiányzik az életemből. Az ötödikre. Jól ellenne Mackóval, a hófehér tátrai juhászkutyával, ha őt is hazaviszem. Dél van. Indulunk kaszálni. A mező felénél járunk, amikor elered az eső. Behúzódunk a mogyoróbokor alá. Menedékfa. 10 percig nézzük az esőt. Az irodában a klíma egész évben szabályozza az életünket. Itt a természet rendezi az életet. És ahogy rendezi az életet, az ember is rendeződik odabent. Falunk, aztán hazamegyünk. Villanypásztort húzunk. Lovakkal kezdtük, most velük is zárjuk a napot. Ganézás, majd kaja. Levi azt mondta, etetés után egy órával igyanak. De hisz ezek egy órája esznek! Most akkor isznak is. Remélem, holnap reggelre nem patkolnak el!

5. nap: Korai telefon: “Öt berbécset az éjjel megfeszített a medve!” Mármint kost. A juhnyájból. Megyünk az esztenára. Izgi. Előtte azért lovat ganézunk, na nehogy már ne! Hosszú az út odáig. Székely viccek odafelé. Párat értek. Világvége. Nemhogy wifi, még hálózat sincs. Felmászunk. Szeretem. Hegyek, fenyvesek mindenfelé. Kolomp, tehénbőgés. Elkap az eső, a pásztorkutyák majdnem megesznek. Ebéd: puliszka, friss sajt, túró, kolbász. A köd száll felfelé a völgyben. Festői. Vad és békés egyszerre. Járunk egyet a gerincen. “Kriszti, segíts behajtani azt a 3 tehenet az erdőből!” Na igen, mintha korábban arra a kérdésre, hogy “Aztán féled-e a medvét, he?” azt válaszoltam volna, hogy nem. És a farkast sem. Na persze. Esti fejésre hazaérünk. A tehenet próbálom én is fejni. Jobb kézzel sikerül. Ezt követi a juhász alap szintű gyakorlat: dagadó holdvilágnál hajtjuk a nyájat a kosárba. Épp beférnek. Levi: “Már csak nektek kell ide beférni!” Hogy én? A bokáig érő szarba a juhok mellé? Idilli. Holdvilágnál paskolgatom a juhok hátsóját, hogy rendeződjenek az eszterunga elé fejéshez. Közben hevesen imádkozom, hogy ne csússzak meg. Az lenne a hét fénypontja. Este a kalibában alszunk hálózsákokban. Reméljük, se medve se farkas nem lesz a társaságunk.

6. nap: Ahhoz képest, hogy egy hálózsákban aludtam a hegyen, egész jó volt. Sok vélt higiéniai alapfeltételt engedtem el. A patakban mosdás és fogmosás megteszi, sőt. Ahogy a “sikamlós víz” is (így mondják, hogy hasmenést okoz). Reggelire a pásztorok rókagombát szedtek. Rókagomba hagymával, juhtúróval, ordával, hozzá puliszka. Süt a nap. “Jó ételt az étvágyhoz!” Készül a sajt a reggeli fejésből. Főzik az ordát. Utána még Timi, Levi felesége kisüt pár bocsot: puliszka gombóc juhtúróval a közepében. Friss tejet iszom, mennyei. Gyors bocisimogatás, indulunk vissza. Hazafelé megállunk forrásvízért. Közben vadmentát szedünk. Mármint a többiek, mert én elsőre megtaláltam a menta mellett az egyetlen csalánt, utána meg már nem volt “kedvem”. Sokat nem tévedtem, végül is mindkettőből főzhetek teát. Mire hazaérünk, szakad az eső. Azért jól fog esni egy kis pihi, na meg egy meleg zuhany.