A Viselem 2012-ben egy villamoson döcögve született. Egyszer biztos leírom majd mi inspirálta. Stílus blognak indult. Kértétek hogy írjak. Blogot. Erről-arról. Bármiről. Főleg stílusról, öltözködésről, ruhákról. Amit tanultam, anyutól. Meg amivel születtem, mert megtanulni mindent nem lehet. Stílusosan csinálni viszont bármit. Charles Bukowskinál jobban ezt senki sem fogalmazta meg.

A stílus válasz mindenre.

Egy új mód arra, ahogyan egy unalmas vagy veszélyes dologhoz hozzáláthatunk.
Inkább csináljunk unalmas dolgot stílusosan, mint veszélyeset stílus nélkül.
Veszélyeset stílusosan csinálni, na én azt hívom művészetnek.

A bikaviadal lehet művészet.
Az ökölvívás lehet művészet.
Szeretni lehet művészien.
Egy szardíniás konzervet is ki lehet nyitni művészien.

Nem sokaknak van stílusa.
Nem sokan tudnak stílusosak maradni.
Láttam az embereknél stílusosabb kutyákat.
Habár nem sok kutyának van stílusa.
A macskáknak viszont bőséggel jutott.

Amikor Hemingway egy puskalövéssel felkente az agyát a falra, na az stílusos volt.
Néha a többi embertől kapod a stílust
Jeanne d’Arc-nak volt stílusa
Keresztelő Szent Jánosnak
Jézus
Szókratész
Cézár
García Lorca.

Találkoztam stílusos emberekkel a börtönben.
Több stílusos emberrel találkoztam a börtönben mint odakint.
A stílus a különbség, a hogyan, aztán pedig ahogy végül megtörténik.

Amikor hat kócsag csendben álldogál a vízben, vagy ahogy te, meztelenül, kisétálsz a fürdőszobából, anélkül hogy észrevennél.

Közben eltelt 3 év. Sok minden történt. Az egyik legfontosabb, hogy elment anyu. Egyedül maradtam az álmommal. Aztán lett egy kutyám. Camino. Róla is írok. Aztán pedig mindenről, ami épp foglalkoztat. Az útról amin járok. Tudatosságról. Vélt és valós mesterekről. Tanításokról. A tapasztalásaimról, a találkozásokról, a rendről. Az életről. A tervezett és tervezetlen “véletlenekről”. Érzések, gondolatok, tanulságok, történetek.

Írok ruháról. Az alkotásról. Az álmomról. A szabóságról. Arról, hogyan tudok a ruhán keresztül segíteni az embereknek. Túl a stíluson. Arról amit mások kihagynak. Mert nem tudják. Nem ismerik. Írok a csapatról. Akik mellettem állnak. Akikkel közös az út. Akiken keresztül megnyilvánul a gyerekkori álmom. A legnagyobb örökségről amit anyu rám hagyott. Önkifejezésről. Hitről. Az égő vágyról.

Arról, hogy a ‘majd’ nem létezik. Csak a most van.