Image00001

A “semmihez sem értek” dilemmától a vállalkozásokig – Hogyan lettem vállalkozó?

Fél 10 van. Most értem haza. A műhelyből. Hosszú nap volt. Fáradt vagyok. Boldog vagyok. Égek. Ott legbelül.

Vajon mi kell ahhoz, hogy egész nap dolgozz valamiért? Amiért nem fizetnek. Amiből nem tudod mennyi pénzed lesz. Aminek nem ismered a kimenetelét. Aminek nem kőbe vésett a sikere. Amiről annyian le akarnak beszélni. “Hülyeség.” “Nem fog működni.” “Ezt te komolyan gondolod?” “És te ebből akarsz megélni?” Vagy az enyhébbik verzió: “Hú hát ebből jó sokára lesz pénzed.”

stayhungryÁlom. Egy új vagy rég elfeledett. Gyerekkori. Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. Amit már régen a szőnyeg alá sepertél. Mert a világ meggyőzött arról, hogy lehetetlen. Hogy nem vagy elég. Ilyen vagy olyan. Típus. Meg “a piac” se az. Mert “a mai világban”. Hogy úgysem tudod megcsinálni. Mert elhitted magadról, hogy kevés vagy hozzá. Mégis elő mered venni. Leporolni. Ahogy én elővettem az enyémet. A szabóságot. A ruhakészítést. A hobbimat. Ami gyerekkorom óta a kedvenc elfoglaltságom.

Hit. Magadban. Az ötletedben. A világban. Az emberekben. Mert a hiszem ha látom sosem működött. Látni fogod ha elhiszed. Elhiszed? Csak ez az egy út létezik. Amikor a “van” érzése előbb megjelenik. Benned. Aztán észrevétlenül manifesztálódik a tárgya. Ez a rend. Akár hiszed, akár nem. Nem is történhet máshogy.

Bizalom. Magadban. Az intuíciódban. A társadban. A barátaidban. Az emberekben. A bolond bizalma. Aki akkor is bízik ha százszor becsapták. Bízni az életben. Az univerzumban. Istenben. A szerencsében. Tudni, hogy a lehetőség megjelenik, amikor felkészültél rá. Abban, hogy jó helyen vagy. Jókor. Jobban nem is történhetne. Mert történik. Ha hagyod. Ha bízol.

Erő. Energia. Menni tovább. Végigvinni. Újra felkelni ha elestél. Dönteni. A döntést megváltoztatni. Igent mondani. Nem meghátrálni. Aztán elengedni. Amikor már tovább nem támogat. Nemet mondani. Változni. Változtatni.

Alázat. Óriási alázat. Kicsivel és naggyal szemben. Egyszerű és bonyolult. A tudás iránt. A tapasztalat iránt. Akiktől tanulunk. És akiket tanítunk. Mindenkiben látni a mestert. A tanítványt. Minden helyzetben. Alázat nélkül nincs elfogadás. Elfogadás nélkül nincs siker.

halaHála. Azért ami van. Ami olyan természetes. Amiről azt hiszed jár neked. Amit elfelejtesz megköszönni. A párod. A családod. A barátaid. A reggeli napsütés. Az, hogy van hol laknod. Tiszta víz folyik a csapból. Vagy hogy elviszik a szemetet. Van munkád. Szeretnek és szerethetsz. Minden nap. Amik hiányát csak akkor érzed, amikor nincsenek. 2010-ben jártam Indiában. Az a bő egy hét egy életre belém véste az érzést. Köszönetet mondani azért, amim van. Itt és most. Nincs panasz. Hála van.

Égő vágy. Ami perzsel legbelül. Hajt. Lelkesít. Mozgat. Egy ötlet iránt. Vállalkozásokban. Egy utazás iránt. Férfi iránt. Ott van veled a reggeli kávé közben és este lefekvéskor. Ami nem hagy aludni. Ami megemel. Amitől kibontod a szárnyaidat. És repülsz. A tárgya változik. Az érzés ugyanaz. Alkotni. Létrehozni. Teremteni.

Minden akkor kezdődött amikor 16 éves voltam. Fogalmam sem volt mit kezdjek az élettel. Továbbtanulás. Mégis hogy várhatják el egy tinilánytól? Döntést hozni. Mikor még abban sem tudtam dönteni melyik szemfestéket kenjem magamra. Minta volt. Anyám két vállalkozást vitt egyszerre. Két kisiskolást nevelt. Minden délben több fogásos ebéd volt az asztalon. Bőség. Nagy ház rendezett kerttel. Kutyák. Macskák. És mindig volt ideje 3 órát beszélgetni a kamasz lányával. Vagy új ruhát varrni az aktuális szeszélyei alapján. Mindezt egyedül. A szüleimet sosem láttam bejárni dolgozni. Vállalkozók voltak. Akkoriban az elsők között vették kézbe a saját életüket. Ez olyan természetesnek tűnt. Tőlem mégis azt várták válasszak egyetemet. Szakmát. Legyen jó munkahelyem. Mert a vállalkozói élet olyan nehéz. Olyan bizonytalan. Aztán ugyanebben az évben anyám a kezembe nyomott egy könyvet. “Ezt olvasd el mert ha én ezt 20 évesen olvasom ma nem itt tartok”. Megfogadtam a tanácsát. Ahogy a következő 15 évben kapott összes tanácsát. Amíg tehettem. Amíg itt volt. Velem. Hogy segítsen. Hála.

A könyv Robert T. Kiyosaki Gazdag papa, szegény papa című könyve volt. Máig nagy kedvenc. Egyszer összeszedek majd egy ajánlott irodalomlistát is. Akkor annyi idősen annyit fogtam fel belőle: gazdasági ismeretek. Az mindenhez kell. Szóval közgazdász leszek. Külker, mert a 3 és fél év kecsegtetőbbnek tűnt az 5 éves Közgáznál. Minél előbb a magam ura akartam lenni. Aztán ott álltam 22 évesen diplomával a kezemben. Semmit sem tudtam. Semmihez sem értettem. Mihez kezdjek. Pénzt kellene keresni. Munkát kellene találni. De mégis ki alkalmazna. Egy dologhoz értek: a beszéd. Na meg tudok álmodni. Saját ruhamárkáról. Világkörüli útról. Autókról. Cipőkről. Ötletekről. Életről. De ezért hol fizetnek? Először el akartam futni. Világgá menni. Életem visszatérő motívuma. Önkéntesnek. Bárhova. Afrikába. Aztán odafentről nem engedtek.

Találkoztam valakivel. Egy fiatal üzletemberrel. Megkérdezte ha az idő és pénz nem számítana mit csinálnék. Megmentett. Szinte vártam erre a kérdésre. És a megoldásra. Így lettem 22 éves álmodozóként MLM üzletépítő. Így indult el egy kettős élet, ami cirka 5 évig tartott kisebb nagyobb intenzitással. Nappal “rendes” munkahely (ja, mert közben azt is találtam), munka után pedig álomépítés. A legtöbben ezt nem is tudták. Amint lejárt a munkaidőm a junior account managerből átavanzsáltam fiatal vállalkozónak. Csiniruci fel a világmegváltó attitűddel együtt. Heti többször hajnalig tartó vidéki utak. Találkozók. Tréningek. Beszélgetések. Motiváció. Inspiráció. Emberek. Mindenféle kritikát megkaptam. Minden nemet. Minden visszautasítást. Volt sok nehéz pillanat. És még több öröm. Sok sok éven keresztül ment így. Egy biztos. Azzal az igennel, amit a Westend egyik kávézójában kimondtam bevettem a piros kapszulát. Nem volt visszaút. Visszaút egy átlagéletbe. A normálisba.

Ez a post most nem a network marketing sikereimet és kudarcaimat taglalja. Pláne, hogy volt számos másik hagyományos vállalkozás is ezekben az években. Akár tetszik akár nem. A legjobb helyen voltam. Rendszer. Stabil háttér. Támogatás. Ez volt az én utam. Itt kezdődött. Itt tanultam. Azt amit az iskolában nem. Vállalkozóként gondolkodni. Itt kaptam a vágyat az állandó fejlődésre. Azt a hozzáállást, hogy a fejlődésembe fektetett idő és pénz a legjobb befektetés. Mert ami nem fejlődik az hanyatlik. Stagnálás nem létezik. Azóta eszerint élek. Eszembejut a mai csinos, kedves, bűbájos fagyiárus lány. Aki három hasonlóan elragadó kolléganője segítségével együtt sem tudott visszaadni ötezres címletből, mert nem tudott kivonni belőle 420 Forintot. Segítettem neki. Vajon mennyi veszteséget termel egy ilyen alkalmazott? Vagy a kedves mosolyával visszahozza a kiesett profitot? De ugye nem ő az aki reklamál, amikor nem talál munkát? Nem gondolom hogy buta lenne. Csak lusta. Tanulni. Fejlődni. Időt és pénzt fektetni magába. Nem használja az agyát. Aminek egyébként igen formás csomagolást kapott. Nekem erre esélyem se volt. Amint kijöttem az iskolából kezdődött a valódi tanulás.

Itt tanultam emberekkel foglalkozni. Segíteni. Meghallgatni. Motiválni. Empátia. Együttérzés. Bizalom. Becsület. Csapatmunka. Példamutatás. Másolódás. Azt, hogy nem várhatok el többet másoktól annál, mint amit én megteszek. Ha vezetni akarok követőkre van szükség. Akkor vezetek ha követnek. Önként. Pont ezért sosem motivált a munkahelyemen a vezetői pozíció. Ahol kineveznek. Nem pedig azért követnek, mert követendő példának látnak. Ezt tanultam.

Időgazdálkodás. Pénzügyi intelligencia. Tárgyalástechnika. Kifogáskezelés. Megoldásközpontúság. Üzleti megjelenés. Prezentációtechnika. Vezetői hozzáállás. Intuíció. Alázat. Hatással lenni emberek életére. Sőt. Életem spirituális kereséséhez is itt kaptam az első instrukciókat.

Ez a vállalkozás máig része az életemnek. Azóta elmúlt több mint 10 év. Máig hiszem. Bízom. Hálás vagyok. A csapatnak. A rendszernek. Hogy megadta azt, amit a szüleimnek maguktól kellett kitalálniuk. Most a fókusz máshol van. Az álmomon. Ami nem változott az, amit ott megtanultam. A hozzáállásom. Az attitűdöm. Az elvek. Ami működik.

Aztán pedig. Nem az számít sikerül-e. Nem az számít bejön-e a nagy terv. Az lesz-e, amit terveztem. Csak az érzés számít. Az égő vágy. Az út. Valahova visz. Előre. Aki igazán szabad úgyis képes a döntését bármikor megváltoztatni. Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.